Karácsony Gergely bejelentette

163

Azt, hogy elindul az ellenzéki miniszterelnök-jelölti választáson. Ezt Nyírtasson tette meg, ahol gyermekkorát töltötte. Elmondása szerint a hazája nagy bajban van, ezért döntött hosszú gondolkodás után, hogy elindul az előválasztáson.

Azt mondta, egyre inkább azt érzik, hogy a haza végletesen megosztott, és a célja, hogy Magyarország újraegyesíésén dolgozzon.

Videóüzenetében azt is elmondta, hogy életének eddigi szakaszai ennek az országnak a különböző színhelyeihez kapcsolódnak, ezért azt érzi, hogy miniszterelnök-jelöltként mindent magával kell vinnie.

Márki-Zay Péter már reagált is a bejelentésre. Azt mondta, most mivel teljes lett az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek listája, ezért most már nincs akadálya, hogy miniszterelnök-jelölti vitákat lehessen rendezni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!