Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nem lett meg az 1 millió beoltott ember május 10-ig

Orbán Viktor 2021. április 9-i, reggeli rádiós interjújában ismertette az oltási ütemtervet – ez alapján május elejétől 7-10 nap alatt elérjük az 5 millió beoltottat, május közepén meglesz a 6 millió, a hónap harmadik hetére pedig már a 7 millió is. Mostanra kiderült, hogy ez nem lesz tartható, hiszen május 10-ig, azaz a mai napig nem sikerült további 1 millió embert beoltani a 4 milliós mérföldkő elérése után.

Ahhoz, hogy mára összejöjjön az 5 millió, a hónap közepére pedig a 6 millió, május elsejétől kezdve, két héten keresztül, napi átlagban 150 ezer első oltást kellett volna beadni. Ehhez képest a napi 150 ezer új oltás helyett annak alig több, mint ötödét, átlag 33 ezret adtak be. Vasárnap pedig például csak kb. feleennyien, 17 134 ezren kapták meg az első oltásukat – mutat rá a Telex.

Az április 30-án bejelentett 4 millió első oltásszám elérése óta eddig összesen csak 282 638 embert oltottak be, ami jócskán elmarad a várt 1 milliótól. Arról nem is beszélve, hogy ha továbbra is ilyen ütemben zajlik az oltás, és nem regisztrálnak többen, akkor a hónap végére prognosztizált 7 millió közel sem fog összejönni, ha minden jól megy, akkor az 5 milliót érhetjük el júniusig.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfő tájékoztatóján azt mondta, a múlt héten lassabban haladtak az oltások, de most új lendületet vesznek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!