Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Már Fideszes polgármesterek is az ingyenes parkolás eltörlése mellett kardoskodnak

Cser-Palkovics András (Székesfehérvár) és Szita Károly (Kaposvár) legalábbis ezt szeretné. A tavaly novemberben (újra) bevezetett intézkedés több polgármester szerint már szükségtelen. Egyesek szerint ez csak a városok sanyargatására jó már, de maguk az autósok is inkább fizetnének a parkolásért a nagyobb városokban, mert káoszos a parkolás.

Az ATV Híradója számolt be arról, hogy Cser-Palkovics András szerint érdemes a mostani szabályokat újragondolni. Elmondta, Székesfehérvár esetében 20-30 milliós bevételkieséssel kell számolni havonta, ráadásul szerinte a holnapi az iskolanyitás hétfőn kezdődő, újabb üteme miatt a jelenleginél is nagyobb zsúfoltság lehet a közlekedésben, ha maradnak a jelenlegi szabályok. Cser-Palkovics szerint ma már minden nagyvárosnak az az érdekes, hogy ezeket a szabályokat át lehessen gondolni és felül lehessen írni. Azt mondta, akár úgy is, hogy az önkormányzatok a jövőben maguk dönthessék el, hogy milyen módon szervezik meg a közterületi parkolást. Elmondta azt is, hogy a legutóbbi kormányzati egyeztetésen a polgármesterek azt az ígéretet kapták, hogy amikor már látszanak az újraindítás lépései, akkor lehet napirendre venni az ingyenes parkolás eltörlését.

A budapesti kerületek polgármesterei is indokolatlannak látják az intézkedés fenntartását, akkor pláne, amikor már mindenütt könnyítenek. Ráadásul autósok is arról panaszkodtak a fővárosban, hogy akad, hogy 45 percig kell keresgélniük parkolóhelyet, és ez így káoszos, tarthatatlan.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint is ideje a szabály feloldásának. Ő azért óvatosabban fogalmazott, mert azt is mondta, szerinte nem a polgármesterek, hanem a kormány és az Operatív Törzs dolga, hogy eldöntse, mikor engedi meg a járványhelyzet az intézkedés eltörlését.

Hódmezővásárhelyen még nincsenek teljesen pontos adatok, mennyi bevételtől esett el a város. Az bizonyos, hogy a múlt tavaszi időszakban mintegy 70 millió forinttól esett el ezáltal a város.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!