Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A gőzerős lobbizás, vagy a „szegénység” segített?

A kormány ad, a kormány támogat, Lázár gőzerővel dolgozott és lobbizott, a balliberális Márki-Zay meg szerencsétlenkedik – röviden így összegezhető a folyamatosan kampány-üzemmódban működő kormánypárti Promenád kommunikációja az iparűzési adó kompenzációjáról, ami Hódmezővásárhely esetében 600 millió Ft-ról szól. A 600 millió stimmel, a többi nem.

Idézzük most be a Promenád mondatait: „Hódmezővásárhely is a kedvezményezettek közé került, s nyilván korántsem a véletlen műve, hogy a Márki-Zay-féle önkormányzatnak 600 millió forint működési támogatást ítéltek oda – éppen annyit, amennyit a balliberális polgármester korábban a Lázár János országgyűlési képviselőnek írt levelében kért. Ez alapján joggal feltételezzük, Lázár gőzerővel dolgozott és lobbizott azért, hogy segítse a várost.”

Mit is tett Lázár?

Márki-Zay Péternek azt levelét, aminek kapcsán most azt sejtetik, hogy az országgyűlési képviselő intézte el a 600 milliót a városnak, egyszerűen továbbküldték, úgymond illetékességből, a Magyar Államkincstárnak, vagyis nem foglalkoztak vele.

Íme a levél, amiben Lázár János, a kabinetfőnök szerint még miniszter.

Most azzal ne is törődjünk, hogy Markó Csaba kabinetfőnök „csődhelyzetet”, meg „fizetésképtelenséget” vizionált a levélben, mert noha tudjuk, hogy ilyen állítások a politikán kívül büntetőjogi kategóriába tartoznak, de a politikában szemrebbenés nélkül állítják bárminek az ellenkezőjét is.

Valóban nem a véletlen műve, hanem az örökölt adósságok miatt keletkezett szegénységé

Inkább nézzük meg, hogy esetleg indirekt módon hozzájárult-e Lázár János ahhoz, hogy a Hódmezővásárhely a legszegényebb, a 100 %-ban kompenzálandó települések közé soroltassék és így most megkapja a teljes kompenzációt. Számos tény azt mutatja, hogy ez a hozzájárulás megvalósulhatott, hiszen pl. az elmúlt évtized elejének adósságait még most is fizeti a város, éppen egy nagyjából 700 millió Ft-os tétel van soron, a Belügyminisztériumnak fizetik vissza a maiak, mert az elődök – az egyébként vissza nem térítendő – támogatást szabálytalanul használták fel, nem számoltak el vele. 46 millióba kerül az is, hogy Lázár János az ELIOS-szal megkötött szerződés után felmondott egy közvilágítással összefüggő megállapodást a Zöld F. Kft-vel, a cég, illetve jogutóda a KÖZVIL Zrt. perre ment és több éves pereskedés után most nyert, ez is a mai önkormányzat kasszáját terheli. A további örökölt, milliárdos nagyságrendű tehertételek felsorolásától most eltekintünk.

Amúgy Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter állítása szerint arányos és méltányos módon osztották szét a pénzt és semmilyen politikai motivációja nem volt a döntéseknek. Az adóerőképesség, az adóbevételek, az általános önkormányzati költségvetési helyzet, a pénzeszközállomány, megtakarítás mértéke alapján határoztak meg 3 kategóriát. Ezek alapján került Hódmezővásárhely a „legszegényebbek” közé.

Akkor most a gőzerős „dolgozás és lobbizás” segített, vagy a Vásárhelyre örökül hagyott pénzügyi helyzet?

Azt se felejtsük el, hogy a kormány előbb elvette az iparűzési adó felét, amit most visszaad. Igen, most lehet lovagolni azon, hogy nem vette el, hanem a vállalkozásoknál hagyta, de az önkormányzatok kasszája felől, a településeken élők, ott önkormányzati szolgáltatásokat igénybe vevők oldaláról nézve ez egyértelműen mínusz volt. (Az iparűzési adó megfelezése amúgy nyilvánvalóan kevesebbet segített az érintett vállalkozásoknak, mint amennyit ártott az önkormányzatoknak.)

Utóirat: Ha az országgyűlési képviselő lobbizott a polgármester levelében szereplő 600 millióért, akkor az abban felsorolt, kormányzati intézkedést igénylő ügyek is rendben lesznek? Ha van idejük, olvassák végig a Lázár Jánosnak írt levelet, mert ezekről a tételekről is úgy ír a kormánypárti helyi sajtó, mintha megvalósulásuk az önkormányzaton és nem a kormányon múlna:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!