Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Hivatalos: Hódmezővásárhely megkapja a 600 millió forintot

Legalábbis erről árulkodik a kormány honlapján megjelent dokumentum. A város általános működési támogatásként kapja meg a tegnap délután még csak sajtóhírek alapján valószínűsített összeget.

Az erről szóló dokumentumot a kormány hivatalos oldalán lehet olvasni. Hódmezővásárhely tehát megkapja a kiesett helyi iparűzési adó bevételének 100%-át, 600 millió forintot.

Tegnap mi is megírtuk, hogy Márki-Zay Péter polgármester elmondta, Hódmezővásárhely költségvetésének összeállításakor számolt ezzel az összeggel a város, örül annak, hogy a kormány kompenzálja a város kiesett helyi iparűzési adóját. Elmondta azt is, hogy hogy a város működését ez a 600 millió forint képes lesz biztosítani. Mindezek ellenére ő reménykedik abban, ahogy ezt a költségvetésbe is betervezték, hogy szintén megkapják a 2020. december 24-én más, elsősorban Fideszes megyei jogú városoknak odaítélt 1,38 milliárd forintot is.

Ezek közül a városok közül egyébként ujó néhány kapott most is általános működési támogatási kompenzációt (például Debrecen, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, Sopron, Békéscsaba).

Hódmezővásárhely mellett a másik Csongrád-Csanád megyei megyei jogú város, Szeged is kapott most kompenzációs támogatást, 1.95 milliárd forint értékben.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!