Augusztusig maradnak a korlátozások azoknak, akik nincsenek beoltva

277

A kormány ezt a nemzeti konzultáció eredményére alapozva döntötte el.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján elmondta, az oltásoknak köszönhetően sikerült a koronavírus-járvány harmadik hullámát megtörni. Ennek köszönhető, hogy az újraindítás folytatódhatott és védettségi igazolvánnyal újra igénybe lehet venni a március óta szünetelő szolgáltatásokat.

Gulyás Gergely elmondta, ,,a járvány továbbra is velünk van“, a koncerteken, a fesztiválokon, a szórakozóhelyeken és a sporteseményeken való részvételhez, illetve a szállodák és az éttermek szolgáltatásainak igénybevételéhez a következő hónapokban a védettségi igazolvány nélkülözhetetlen lesz.

A nemzeti konzultációban több mint félmillió állampolgár fejtette ki a véleményét, 65 százalékuk támogatta, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők élvezhessenek előnyöket. Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek – jelentette be Gulyás.

Hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltás továbbra is önkéntes.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!