Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Válogatott úszók Vásárhelyen: Budapest és elsősorban Tokió a fő cél

Nem csak magyar, hanem német és szlovén válogatott úszók is edzenek ezekben a napokban a Gyarmati Dezső Sportuszodában. 5 nap múlva kezdődik Budapesten az Úszó Eb, de az élmezőnynek már az olimpia lebeg a szeme előtt.

Kapás Boglárka, a magyar úszóválogatott egyik éremesélyes versenyzője komoly edzésen vett részt, ebben edzőpartnere és ténylegesen komoly segítsége Horváth Ákos, a Hód Úszó SE fiatal versenyzője volt. Kapás edzője, Wirth Balázs a Vásárhelyi Médiacentrumnak elmondta, ezeknek az edzőtáboroknak az a lényegük, hogy kimozduljanak a versenyzők a mindennapi robotból, a problémáikat ahogy csak lehet, hagyják otthon, hogy kizárólag az úszásra és a regenerálódásra tudjanak koncentrálni. Ezért imádják a vásárhelyi uszodát is, és mert a közelben van a szállásuk, nem kell hosszú ideig utazniuk, mint Budapesten.

Kapás Boglárka edzőjével, Wirth Balázzsal (Fotó. Vásárhelyi Médiacentrum)

A mostani edzőtábor az Európa-bajnokságra való felkészülést szolgálja, mondta el a mesteredző, de a csúcsformát az olimpiára tartogatják. A versenyzők arányában jól állnak, sőt, a tavalyihoz képest (amikor még úgy volt, lesz olimpia 2020-ban) még jobban is. Az idei magyar bajnokság során világbajnoki időket sikerült sok versenyzőnek, így Boginak is úszni, mondta. A pandémiás időszakot a gondok mellett sikerült saját javukra fordítani, és jó irányba állítani a felkészülést. Számukra, mondta Wirth, a magyar bajnokság (mivel az olimpiai kvalifikáció szempontjából az fontos volt) még nagyobb jelentőséggel is bírt, mint a mostani Európa-bajnokság. Éppen ezért a május 10-én kezdődő Eb-vel kapcsolatban nincs is elvárás a helyezést illetően, csak az, hogy időben közelítse meg a magyar bajnokságon elért eredményét. Az olimpián viszont egyértelmű célként nevezete meg Wirth, hogy Bogi ússza meg élete legjobbját.

Hozzátette, nem jelent gondot, hogy Tokióban helyi idő szerint délelőtt lesznek majd a döntők az időeltolódás miatt, mert nekik például ilyenkor szerdán és szombaton az úgynevezett laktát edzések amúgy is délelőtt vannak. Így készülnek már hosszú ideje.

Turi György mesteredző szerint ahhoz, hogy az Európa-bajnokságot megelőző mintegy 3 hétben a válogatott versenyzők ideálisan fel tudjanak készülni, a Gyarmati Dezső Sportuszoda. a körülményeket a Magyar Úszószövetség végig biztosította, mondta a mesteredző, természetesen be kellett hozni az egy év csúszásból adódó motivációs hiányosságokat, nehézségeket. A Vásárhelyi TV kérdésére elmondta, ő nem szokott a világversenyek, jelen esetben az olimpiát illetően jóslásokba bocsátkozni. 33-35 fős csapattal mennek Tokióba, a magyar úszósport tele van éremesélyes reménységekkel, igen jól állnak nemzetközi összehasonlításban. Általuk érmet, és remélhetőleg akár aranyérmet is vár, ám számos fiatalnak nagy élmény lehet az olimpiai megmérettetés, ők a jövő reménységei lehetnek. A meglepetésekről sosem gondolkodik, tette hozzá, hiszen mindenki esetében a fix tudásbéli dolgokat kell behúzni, kihasználni.

Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes úszó úgy érzi, egyben van most a felkészülése, aminek fontos állomása ez a néhány nap Vásárhelyen. Kevesebb versenyen vettek részt, ő ezért örül, hogy részt vehet az Eb-n, ahol ő sem fog valószínűleg csúcsformába kerülni, azt az olimpiára tartogatja.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!