Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal elkésett, Krupiczer Ferenc képviselő marad

Cseri Tamás feljelentése alapján, a Juhász Tünde által vezetett Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal pert indított Krupiczer Ferenc képviselő ellen, mert állításuk szerint összeférhetetlen és méltatlan a képviselőségre. Egy új eljárásban a Szegedi Törvényszék a végzésében kifejtette, hogy a Kormányhivatal saját hibájából lekéste a perindítási határidőt, így igazolási kérelmet nem nyújthat be.

A pert arra alapozták, hogy a KrupArt Kft. működtette a Rádió Colort, mely Kft.-nek tulajdonosa és ügyvezetője vagyok. Képviselővé választásom után haladéktalanul intézkedtem a rádió megszüntetéséről, és ezt jeleztem is Márki-Zay Péter polgármester úrnak. Ezzel eleget tettem a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény előírásinak. Cseri Tamást ez nem zavarta, addig erősködött, míg a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal be nem adta keresetét a Szegedi Törvényszéknek.

-írja Krupiczer Ferenc a facebook oldalán.

Ezek után hosszú bírósági eljárások követték egymást. Első fokon részben Krupiczer Ferencnek, részben a Kormányhivatalnak adott igazat a bíróság. Másodfokon a Fővárosi Törvényszék ítélkezett. Döntése szerint eljárási hibát vétett az elsőfokú bíróság, így új eljárás lefolytatására kötelezte a Szegedi Törvényszéket.Az új eljárásban a Szegedi Törvényszék a végzésében kifejtette, hogy a Kormányhivatal saját hibájából lekéste a perindítási határidőt, így igazolási kérelmet nem nyújthat be.

A Kormányhivatal Cseri Tamás bejelentése alapján már az összeférhetetlenséget tárgyaló közgyűlés megtartása előtt tudott az ügyről, és mint felügyeleti hatóságnak saját hatáskörben azonnal el kellet volna indítania a vizsgálatot. Nem tette. Ehhez képest a perindítási határidő lejárta után kívánt pert indítani. Teljesen jogszerűtlen, dilettáns döntés volt. Ezt a Kúria is így látta, így nekem adott igazat. Ezzel az ügy lezárult, „további jogorvoslatnak hely nincs” – rögzíti a végzés.

-folytatja a Facebookon Krupiczer Ferenc.

A képviselő azt is hozzátette, hogy összeférhetetlenségről, a rádió megszüntetése érdekében tett intézkedéseiről, a megszüntetés folyamatáról tájékoztatta Márki-Zay Péter polgármestert.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!