Vakcinainfó: az Astrát 4 hétre is adják, a Pfizert meg majd fiatalkorúaknak, az államtitkár pedig versenynek tekinti az oltást

192

Az AstraZenecát már lehet 4 hetes különbséggel kérni egyes oltóhelyeken. A Pfizer lehetőségét már vizsgálják a 12-15 éveseknél. A magyar kormányzat újabb versenyfutásba kezdett az oltási százalékokat illetően. Vakcinahírek hazánkból és a nagyvilágból.

Akadnak olyan oltópontok, ahol automatikusan egy hónappal későbbi időpontot kapnak az AstraZenecával oltottak a második oltásra, és nem három hónappal, azaz 85 nappal. Három oltóponton is ezt tapasztalták a páciensek, egyiküket, aki a SOTE-n kapott védőoltást, a Telex szerint arról tájékoztatták, hogy már ez a protokoll. Korábban az volt az eljárás, hogy az AsztaZenecának sokkal jobb a hatékonysága, ha 12 hét telik el a két oltás között, ám Müller Cecília országos tiszti főorvos viszont pénteken azt mondta, hogy ha valaki külön kéri, lehetővé teszik, hogy az első adagot követő 4-12. hét között, vagyis korábban megkaphassa. Ám a Telex korábban a szakvéleményekre hivatkozva azt írta, az alkalmazási előirat szerint a második dózist 4–12 héttel (28–84 nappal) az első adagot követően kell beadni, ám klinikai vizsgálati adatok alapján a két adag közötti idő növelésével az oltás hatásossága is növelhető.

A Pfizer és a BioNTech pénteken nyújtott be kérelmet arra, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a készítményük úgynevezett feltételes forgalomba hozatali engedélyét (CMA) egészítse ki azzal, hogy az indikáció – orvosi alkalmazási javallat – a 12-15 év közöttiekre is vonatkozik. Amennyiben az EMA szakbizottsága ajánlani fogja kiegészítést, a módosított engedély mind a 27 EU-tagországban júniustól érvényes lehet, írja a HVG.

Júliusban már lesznek eredmények az 5-12 éves korcsoportból is, a fiatalabbak eredményei szeptemberre várhatóak – erősítette meg Ugur Sahin, a BioNTech vezetője a Der Spiegelnek. A szakember arról is beszélt, hogy a gyerekek csak jóval kisebb adagot kapnak a vakcinából. A kicsik valószínűleg egytizedét a felnőtt adagnak.

Eközben Vargha Tamás, a külügyminisztérium államtitkára már versenyt fut Amerikával, Nagy-Britanniával és Izraellel. Jó reményünk van arra, hogy belátható időn belül megelőzhetünk átoltottságban olyan országokat, mint Amerika, Nagy-Britannia vagy Izrael, de legalábbis utolérhetjük őket – mondta az Országgyűlésben, hozzátéve, hogy az Unióban nyárra érhetik el a 70 százalékos átoltottságot.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!