Kiürült a vásárhelyi állatvédők kasszája

468

Kilátástalan a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének májusi hónapja, a védenceiket pedig el kell látniuk. Legutóbb egy halálos betegségben szenvedő cicust fogadtak a gondozásukba.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, hogy nagyjából havi 150 kutyakonzervet és 420 tasak cicaeledelt kell vásárolniuk, valamint 120-150 kilogramm almot és a betegek részére vitaminokat, gyógyszereket. Állateledelből is speciálisabb, magasabb tápanyagtartalmú eledelre van szükségük, ugyanis nem mindegy, hogy a halálos betegségben szenvedő cicusaik mit esznek. Vitaminra, roboráló szerekre van szükségük a bársonytalpúaknak. Ha ezeket nem kapják meg, az állatorvosi költség a duplájába is kerülhet – tette hozzá az elnök.

A szervezet közleményében azt írja: ezen kívül a közüzemi számláikat is fizetniük kell, és az állatorvosi költségeket is. Ahhoz, hogy a májusi hónapot átvészelhessék, az állatbarátoktól 160.000 forint adományt remélnek. A kiadások többi részét a tagok fedezik saját pénzükből.

A kis városi szervezet családias légkörben gondozza a maroknyi központjában a védenceiket, akikért minden tőlük telhetőt megtesznek. Ezen kívül számos preventív programjuk is van a városban, jelenleg például 120 utcán élő, gazdátlan cica ivartalaníttatásán dolgoznak.

Ha szeretné segíteni és támogatni az állatvédő egyesület védenceit, akkor azt átutalással tudja megtenni a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámra, ,,Májusi adomány” közleménnyel. Bővebb információ az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu címen kérhető.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!