Zöldebb, biztonságosabb lenne az átépített Szent Antal utca Vásárhelyen

678

A jelenleginél néggyel kevesebb parkoló, de 12-vel több fa és 210 négyzetméteren aszfalt helyett zöldfelület lenne a megújított Szent Antal utcán. A megyei kormányhivatalnál megkezdődött az engedélyezési eljárás – az átszabás vezérelvéről a tervezőt kérdeztük.

A héten a megyei kormányhivatal kifüggesztette, hogy megkezdődött a hódmezővásárhelyi Szent Antal utca tervezett átépítésének engedélyezési eljárása. A hirdetmény szerint az érintett területen lévő ingatlanok tulajdonosai, illetve az ingatlannyilvántartásba jogszerűen bejegyzett használói az eljárás során szóban vagy írásban nyilatkozatot tehetnek a hatóságnál az elkövetkező mintegy 50 napban.

De hogy konkréten miről is szólnak a tervek, mi volt a megújítás alaptétele, arról a tervdokumentáció elkészítőjét, Fonay Tibort kérdeztük.

– A tervezés vezérelve az volt, hogy a jelenlegi meglehetősen sivár utcából minőségi burkolatokat felhasználva, minél több növényt ültetve, egy az átalakuló  belváros színvonalának megfelelő, kicsit sétáló utcára emlékeztető környezetet alakítsunk ki. Fontos szempont volt a közlekedésbiztonság növelése. A környéken több iskola működik, időszakosan sok gyalogossal, leginkább gyerekekkel. A jelenlegi út nyomvonala egyenes, így a járművek relatív nagy sebességgel tudnak közlekedni. Emiatt alakítottunk ki változó oldali parkolókat, így megtörve az egyenes vonalvezetést. Nyolc parkolót a bal oldalra, az Eötvös József szakközépiskola kapuja és a főbejárat közé terveztünk, így a sávelhúzás az iskola főbejáratánál lévő gyalogátkelőhelynél van, ezzel is lassítva a forgalmat.

Szent Antal utca kertészeti terve

– Új kijelölt gyalogátkelőhely lesz a Mária Valéria utcai keresztezésnél. A Deák Ferenc utcai csatlakozást úgy alakítottuk ki, hogy később a kerékpáros nyomvonalat és az utat is csatlakoztatni lehessen a Szent Antal u. – Petőfi u. – Kinizsi u. – Deák F. u. csomópontba tervezett körforgalmú csomóponthoz. A helyszínrajzon jelöltük a jövőben tervezett kialakítást is. Összesen mintegy 210 négyzetméter új zöld felületet terveztünk. Ezekre a felületekre összesen 12 db fa, valamint cserjék, szoliter növények, elfekvő örökzöldek, rózsák, yuccák, évelők, nárciszok és egynyári növények kerülnek. A parkolóhelyek száma részben a növénytelepítés, részben az elhúzás miatt némileg csökken. Jelenleg nincsenek felfestett parkolók, a rendelkezésre álló területen legfeljebb 27 db személygépkocsi parkolására van lehetőség, ami csak nagyon ritkán van kihasználva. Az átépítés után 23 parkolóhely lesz. A megszűnő parkolóhelyek, valamint a tram-train építése során megszűnt parkolóhelyeket az önkormányzat az Oldalkosár utcai kétszintes parkoló épülettel fogja pótolni – tudtuk meg a tervezőtől.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!