Átépítenék a Körtvélyesi-Holt-Tisza szivattyútelepét

388

Átvágnák a gátat, és a régi szivattyútelepet is lebontanák, hogy helyére korszerű vízátemelőt építsenek a Körtvélyesi-holtágnál. A Tisza töltésén 3,5 kilométer hosszan üzemi út létesülne.

Nagyszabású munkát hirdetett meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság a közbeszerzési értesítőben. A belvízbiztonság növelése érdekében előbb teljesen elbontatná Hódmezővásárhely határában a meglévő körtvélyesi szivattyútelepet, illetve egy rövid szakaszon az árvízvédelmi töltést és az alatta húzódó nyomóvezetéket, hogy aztán szolgálati épülettel, 4 db szivattyú, valamint másodpercenkénti 3,2 köbméteres kapacitású, magas vezetésű töltéskeresztező nyomócső beépítésével egy teljesen új vízátemelő telepet létesítsen.

A beruházás során 160 méter hosszan töltésfejlesztést hajtanának végre, vízzáró résfalt, illetve a Kenyere-éri csatornán zsilipet építenének, a gátkoronán pedig 3,5 kilométeren üzemi út épülne. A tervek között szerepel még a szivattyútelep elektromos ellátásának kiépítése és új transzformátor állomás telepítése is. A munkára jelentkezőknek a projekt engedélyezési terveinek elkészítésére, az engedélyek megszerzésére, építési, kivitelezési feladatainak teljes körű elvégzésére kell árajánlatot benyújtaniuk.

A fejlesztést uniós forrásból valósítják meg.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!