Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A 7. helyért játszhat a Kosársuli

A rájátszásbeli párharc második, ezúttal hazai mérkőzését is elveszítette a Vásárhelyi Kosársuli a Bonyhád csapata ellen az NB I/B-s kosárlabda bajnokság végjátékában.

Az első félidő kiegyenlített játéka után meglépett a vendég Tolna megyei együttes, így ők játszhatnak az 5-6. helyért.

Vásárhelyi Kosársuli – Bonyhádi KSE 94-112 (26-25, 27-26, 18-28, 23-33)

Tóth Tamás vezetőedző: – Gratulálok a Bonyhádnak, teljesen megérdemelten jutottak tovább, sokkal fizikálisabbak és eredményesebbek voltak nálunk a párharc során! Hajtottunk, küzdöttünk, de így tartalékosan sajnos nem volt több bennünk. Két mérkőzésünk maradt a szezonból, szeretnénk megnyerni és nyertes helyosztóval tisztelegni elhunyt elnökünk előtt.

A hetedik helyért a Békés csapatával méri össze erejét a Vásárhelyi Kosársuli.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!