Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Orbán Viktor szerint a keleti vakcinákkal is lehet majd utazni

Szombat reggeltől módosul a kijárási tilalom, éjfélig kell majd hazaérni és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára és a velük érkező kiskorúaknak megnyílnak bizonyos helyek, mert a mai vagy a holnapi nap folyamán egész biztosan meglesz a négymillió beoltott – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kormányfő elmondta, hogy a 16 és 18 évesek közöttiek oltása az érettségi után indul, amihez Pfizer vakcinát fognak használni, ezért ma még lehet oltakozni Pfizerrel, legközelebb viszont hetek múlva kerülhet erre sor. Ennek oka, hogy a fiatalok számára félreteszik a szükséges vakcinákat.

Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminiszter felhatalmazták, hogy Magyarországra a számára fontos országokkal kössön országközi megállapodást, hogy elfogadják egymás oltási igazolványát, és az emberek karantén kötelezettség nélkül tudjanak utazni.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet: tévhit, hogy a keleti vakcinákkal beoltottak nem tudnak utazni majd.Bár sportrendezvényeket lehet már látogatni a négymillió beoltott után, lakodalmakat még nem lehet tartani. Erre az a magyarázat, hogy a sportrendezvényeket is csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, viszont egy lakodalom esetében ezt nem lehet előírni, ott keverednének a beoltottak és a nem beoltottak.

Egyelőre még nem tudják, hogy a következő nyitási lépés négy és félmilliónál vagy ötmilliónál fog-e bekövetkezni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!