Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

PETRA Modellprogram: a legkisebb gyermekek szüleinek jelentkezését várják

1-4. osztályos iskolásokat keres az önkormányzat a START II.- iskolás programelembe- Hódmezővásárhelyről, a PETRA II. felzárkóztató- és tehetséggondozó programjába. A legnagyobb hangsúlyt az iskolai haladás előmozdítása érdekében az olvasási-szövegértési és tantárgyi gyakorló csoportok kapják.

A résztvevő diákok a belépéskor bemeneti felmérésen vesznek részt. Ennek eredményeire alapozva havi gyakorlási teendőket, egyéni fejlesztő feladatokat, valamint az elvégzett munka alapján ösztönző juttatásokat kapnak, amely a havi feladatmappához szükséges eszközöket, játékokat, és kellékeket tartalmazza. Limitált létszám áll rendelkezésre a PETRA II. programidőszakára. A jelentkezés automatikusan nem jelenti azt, hogy kiválasztásra került a gyermek, a szülőket egyeztetett időpontban interjúra várják, és ezt követően választják ki a START II. programelembe bekerülő gyermekeket.

Jelentkezni legegyszerűbben Weblapon a lap alján a jelentkezés gombra való kattintással lehet, de telefonon hívhatóak a 0670/371-8469, és a 0670/339-7685-ös számok. Ezen kívül lehetőség van Facebook üzenetre a Polgármesteri Hivatal Gyorshírszolgálatán keresztül, az elérhetőségek megadásával.

A PETRA Modellprogram Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!