Gyorsan nő a vásárhelyi kórház adóssága

330

Három hónap alatt elérte a tavalyi éves tartozásállományának felét a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ, ahol márciusban mintegy 50 millió forinttal emelkedett az adósság a Magyar Államkincstár kimutatása szerint.

Március végére 29,1 milliárd forintra rúgott a magyar kórházak lejárt és ki nem fizetett számlái miatt halmozódó tartozásállomány. Az adóssághalmozásban élenjáró a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem 755 illetve 614 milliós havi növekményt produkált, a Pécsi Tudományegyetemnek így már 3 milliárdhoz közelít az adóssága, míg a szegedi intézményé épp meghaladja a 2 milliárd forintot.

Több mint kétszer akkora az adóssága a vásárhelyi kórháznak, mint a szentesinek. Utóbbinak mindössze 8 millió forinttal emelkedett az elmaradása márciusban, így a múlt hónap végén 205 milliónál állt a negatív mutató, míg a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ intézményeiben 377-ről 426 millió forintra nőtt a tartozás ugyanebben az időszakban. Az elmúlt év végén 843 millió volt ez az összeg, amit végül állami adósságrendezéssel megszüntettek.

A márciusi adósságnövekedés – amely elsősorban a költséges Covid-ellátásnak köszönhető – sokadszorra mutat rá az egészségügyi intézményrendszer alulfinanszírozottságára. – Az egészségügyi struktúraváltás kapcsán kiemelt figyelmet és erőforrásokat kell fordítani a valós költségekre épülő finanszírozási rendszer kialakítására – kommentálta a friss adatokat a napi.hu-nak a kórházi beszállítók jelentős részét képviselő Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Rásky László elmondta, tagvállalataik visszajelzései szerint a kórházak gyakorlatilag leálltak a számlák kifizetésével. A gazdaság újraindításával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a beszállító cégeket leginkább a jogos lejárt követeléseik kiegyenlítésével lehet segíteni. A cégek abban reménykednek, hogy erre két-három hónapon belül sor kerül.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!