Első negyedéhez érkezett a Kovács-Küry felújítása – a Covid miatt akadnak nehézségek

308

Elsősorban a koronavírus járvány miatt némi késedelemmel, de első negyedének a végéhez érkezett a Kovács-Küry Időskorúak Otthonának felújítása, energiakorszerűsítése. A kivitelezők szerint a munkálatok jól haladnak. A legnagyobb nehézséget és a csúszást a koronavírus járvány miatt kötelező egészségügyi szabályok betartása és a beszállítási nehézségek okozzák.

Az első negyedénél tart a Kovács-Küry Időskorúak Otthonának mintegy 730 millió forint értékű felújítása, energetikai korszerűsítése. Kis Zoltán építésvezető a Vásárhelyi Médiacentrumnak elmondta, a járvány miatt sok nehézséggel kell szembesülniük. Arra fokozottan kell ügyelni, hogy nem találkozhatnak a bentlakókkal és a munkások is, ha be kell menniük az épületbe, azt védőfelszerelésben tehetik csak meg.

Fotó: Vásárhelyi Médiacentrum

Ezen kívül hátráltató tényező még, hogy például Szlovákiából várják az ajtólapokat, amelyek késnek a járvány miatt. Jelenleg még hiányoznak tehát ezek az ajtólapok, leszállításukat május közepére ígérik, egyelőre harmonikaajtókkal helyettesítik őket.

Ezen kellemetlenségek mellett azonban már fontos részeredményekről is be lehet számolni. Az első emeleten és a földszinten már ideiglenesen visszaadták a használatnak a vizesblokkokat, kialakításra került akadálymentes külön férfi és női fürdőhelyiség és wc. Megújult a csatornarész, a vízhálózat, a fűtés és megújult az elektromos rész is.

Márki-Zay Péter polgármester reméli, hogy tudják tartani a határidőket és év végére befejezik a munkálatokat. Mind a polgármester, mind Kis Zoltán kiemelte az intézmény, és Bálint Gabriella főigazgató segítőkész hozzáállását.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!