Az EMMI-nél (még?) nem tudnak róla, hogy ne folytatódna a Bethlen és a Németh László fejlesztése

467

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kapcsolattartója hétfő délután 15 órakor még nem tudott arról, hogy ne lenne folytatása, egész pontosan, hogy a kormány a Bethlen Gábor Református Gimnázium, valamint a Németh László Gimnázium bővítési, fejlesztési munkálatainak támogatásának megvonásáról döntött volna a Modern Városok Program keretein belül, ahogy az egyes sajtóorgánumokban megjelent. A város minden vállalását szabályszerűen teljesítette a megadott határidőkig, mondta Márki-Zay Péter.

Az persze igaz, hogy az mindig kérdés, hogy lesz vagy nem lesz folytatása a projektnek, de ez a kormány döntése csupán, a város részéről ennek akadálya nincs. Az előkészítő szakasz sikeresen lezárult, tette hozzá.

A polgármester szerint egy elem haladt lényegesen előre a Modern Városok Programon belül, ez pedig tram-train, jelentős késéssel és magasabb költségekkel. Ezért tartja valótlannak azt, amikor egyes más programelemeket az idő vagy a költség-túllépés miatt mondanak vissza kormányzati szinten. De több olyan projekt is van, (pl. a Szeged-Debrecen autóút négysávosítása), amiben eddig egy kapavágás nem történt, pedig ezeket a megállapodásokat még a város Fideszes vezetésével kötötte Orbán Viktor.

A kormány szerinte eleve nem számolt nagyon a Modern Városok Programelemekkel, a 2020-as költségvetésbe 85, a 2021-esbe 50 milliárd forintot irányozott elő a programra.

Nem Hódmezővásárhely az egyetlen város, ahol nem valósulnak meg ezek a beruházások. Az ellenzéki városok elmondása szerint általában nem kapják meg a beígért elemeket a Modern Városok Program keretein belül, de a kormánypárti városok sem lehetnek Márki-Zay elmondása szerint maradéktalanul elégedettek.

Az iskolákkal kapcsolatos projektek előkészítési szakaszainak befejezéséről, ami határidőben megtörtént, itt írtunk.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!