Nézd az élet jó oldalát: Soltész Rezső (és mások) énekli(k) a Monty Python ikonikus dalát

185

Csak hogy legyen egy kicsit jó kedvünk ilyen napsütéses szombat délelőtt.

Ha őszintén megvalljuk Soltész Rezső munkásságát, a Szóljon hangosan az éneken kívül kevés dalt tudnánk tőle idézni, de most ismét előlépett a 76 éves énekes. Magam irtózatosan nagy Monty Python fan vagyok, és mint ilyen, nagyon szeretem a Brian életét is (megjegyzem, abszolút nem blaszfémiás a film). Ennek az egyik, a film zárásaként felhangzó dalát ültették át ismert magyar személyiségek. Talán köze lehet a dalnak a járványhoz is, de ez csak tipp. A mű értékelésére nem vállalkoznék, mindenki döntse el maga. De ezzel nem is mondtam semmit, még azt a látszatot keltve sem. A Monty Python ugyanis sokáig csak a Repülő Cirkusz részek feliratozását engedte, így például azt is nehezen szoktam meg, hogy ezen részekben (tehát nem a filmekre gondoltam) magyarul szólalnak meg a szereplők. Hát még akkor a dalok tekintetében. Egyébként hallottam már rosszabbat is, de tényleg mindenki vonja le magának a konzekvenciát.

Egyébként, ha valaki nem ismeri (bár nem tudom, van-e ilyen ember az Amazonas esőerdőn kívül), itt az eredeti:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!