Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Három nőt futtatott külföldön egy megyénkben élő férfi, elkapták

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a román férfinak, aki erőszakkal, fenyegetéssel kényszerítette a prostitúciós tevékenységre gyermekei édesanyjait, akik 12 gyereket szültek neki.

A megalapozott gyanú szerint az egyik megyebeli faluban élő férfinak három nő dolgozott prostituáltként jellemzően Frankfurtban és Lipcsében 2018 decemberétől, akiket a gyanúsított sokszor fenyegetéssel és veréssel kényszerített rá erre. A férfi ennek érdekében kihasználta a élettársai érzelmi, anyagi kiszolgáltatottságát, és azt is, hogy a férfivel élő nők vigyáztak az éppen külföldön prostituáltként dolgozó sértett gyermekeire, aki nem tarthatta a kapcsolatot velük, ha nem az elvárásoknak megfelelően dolgozott vagy a megkeresett pénzt nem adta át. A prostitúcióból származó bevétellel ugyanis a sértetteknek mindig el kellett számolniuk és a férfi utasításai szerinti személynek, pénzküldő szolgáltatás igénybevételével kellett azt hazautalniuk.

A minősített emberkereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélyére figyelemmel a főügyészség indítványozta, hogy a férfit egy hónapra előzetes letartóztatásba kerüljön.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda összehangolt akció keretében a hétfőn állította elő és vette őrizetbe a férfit, valamint foglalta le, vette zár alá mintegy 30 millió forint értékben a bűncselekményből származó ingóságait, ingatlanait.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!