Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Országos versenyen lett második a Németh László Gimnázium ifjú kémikusa

Lemaitre Lucien folytatta sikersorozatát! Az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjén nyújtott teljesítményéért kategóriájában  2. helyezést ért el.

A szóbeli döntőn a zsűri többek között az alábbiakat mondta az előadásáról: „Nagyon szép, jól felépített előadás volt, jól szerkesztett ábrákkal. A téma feldolgozása és lényegének kiemelése is jól sikerült az előadónak” – olvasható az iskola honlapján.

Felkészítő tanárai Matyuska Ferenc és dr. Arany Eszter voltak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!