Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Három vásárhelyi divat-, illetve dizájncég összesen 112 millió forint támogatást nyert

Összességében 160 milliós fejlesztést hajthat végre három hódmezővásárhelyi vállalkozás a projektjeikre elnyert uniós támogatásból – derül ki a nyerteseket közlő kormányzati portál listája alapján.

Mindhárom vásárhelyi vállalkozásnak 70 százalékos támogatási arány mellett ítéltek meg uniós forrást, a megpályázott beruházások teljesítéséhez 30 százalékos önerőt kell biztosítaniuk.

Az 1990-ben családi vállalkozásként alakult Pelle D’oro Kft. hazai és európai piacra is gyárt ruházati termékeket. A céginformáció.hu adatai szerint a 18 főt foglalkoztató társaságnak 2019-ben 71 milliós árbevétele volt, és a jövőben hasonló nagyságrendű fejlesztést hajthat végre abból 49 milliós támogatásból, amit a napokban nyert uniós pályázaton.

Ugyancsak divat- és dizájnipari fejlesztésre kapott 51 milliós támogatást a Pmex Kft.

Az ólomüvegeiről, lámpáiról és dísztárgyairól nevezetes Rozetta Üvegstúdió Bt. 12 millió forint támogatást nyert tervezett projektjéhez. A hat főt alkalmazó, tavaly előtt 68 milliós forgalmat bonyolító kisvállalkozásnak restaurálás terén is komoly referenciái vannak: országszerte több templomban, illetve a budapesti Grasham Palotában, a spanyol nagykövetség épületében és a Grand Hotel Corinthiában is dolgoztak már ólomüveg ablakok, üvegtetők helyreállításán.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!