Állítólag megvan az ellenzéki előválasztás pontos menetrendje

115

A Debreciner értesülése szerint egy héten belül megalakulnak a helyi előválasztási bizottságok mind a 106 egyéni választókerületben.

Az együttműködő ellenzéki hatok pártelnökei létrehozták az Országos Előválasztási Bizottságot (OEVB), mint a legfőbb operatív irányító szervét az előválasztásnak. A testületbe a következő személyeket delegálták:
Sebián-Petrovszki László (DK),
Szabó Gábor (Jobbik),
Hanák Gábor (LMP),
Molnár Zsolt (MSZP),
Hajnal Miklós (Momentum),
Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)

A folyamatok a portál értesülései szerint júliusban indulnak, egész pontosan a tervek szerint július 26-tól kérik a jelöltek bejelentkezését, nyilatkozataik leadását, frakcióba jelentkezését. Ezt követően augusztus 23-tól vehetik fel a jelöltek a jelöltségükhöz szükséges aláírások gyűjtőíveit, majd szeptember 6-án délelőttig kell leadniuk a jelölteknek a megfelelő számú ajánló aláírást.

Szeptember 18. és 26. között lesz az előválasztás első fordulója, ekkor választják az országgyűlési egyéni választókerületi jelöltek, illetve lehet voksolni a miniszterelnök-jelöltekre is.

Ha a miniszterelnökjelölt-jelöltek közül senki nem szerzi meg a szavazatok abszolút többségét, vagyis az összes voks felét és annál legalább egy szavazattal többet, akkor második forduló következik, október 4. és 10. között.

Forrás: Debreciner

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!