Szabó Bálintnak balesete volt

517

A szegedi önkormányzati képviselőt agyrázkódás gyanújával a kisteleki mentők megfigyelésre és kivizsgálásra a Kecskeméti Kórházba szállították, ahonnan délután hazaengedték.

A mai napon 13.00 óra után pár perccel dr. Szabó Bálint önkormányzati képviselő az M5-ös autópályán haladt Szeged felől Budapest irányába, amikor a 118-as kilométerszelvénynél az általa vezetett gépjármű jobb hátsó gumija durrdefektet kapott.Az autó megpördült, de másik gépjárműnek nem ütközött. Az önkormányzati képviselő alkoholt nem fogyasztott, ezt a helyszínre érkező rendőrök szondája megerősítette – írta csütörtök délután a Mindenki Szegedért Mozgalom Facebook oldalán.

A képviselő szintén ma hozta el az autóját Orosházáról, ahol a februári eltűnése miatt lefoglalták – erről is közösségi oldalán számolt be.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!