Néhol az ápolók fizetése csökkent, az Országgyűlésben viszont mindenkié nőtt

137

Amíg a magyar egészségügy napszámosainak csökkenhetett a fizetése, és jubileumi jutalmuktól is elestek, az Országgyűlésben ülők számlájára akár 100 ezer forinttal többet utalhattak a napokban.

Az egészségügyi szakdolgozók fizetése akár tízezrekkel is csökkenhetett, mert március elsejétől megszűnt a közalkalmazotti jogviszonyuk – írta a napokban a napi.hu Az érintettek az első, már nem közalkalmazotti fizetést mostanában kapták kézhez és az egészségügyi szakdolgozók közül sokan azzal szembesültek, hogy korábbi bérük 20-30 ezer forinttal vagy akár ennél is többel csökkent. Ennek hátterében a lap szerint az áll, hogy mivel már nem kötelező keresetkiegészítéseket adni, azokat sok helyen elkezdték megszüntetni. Vagy például a különböző pótlékokra a korábbinál alacsonyabb mértéket állapítanak meg, illetve elveszítették a 25-30-40 éves jubileumi jutalmat. 

Mindeközben a képviselői javadalmazásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően márciustól az előző évi átlagbér-növekedés mértékével igazították ki a honatyák- és anyák fizetését.

A képviselők alapilletménye bruttó 107 400 forinttal 1 103 400 forintról 1 210 800-ra emelkedett. Családi adókedvezmények figyelembevétele nélkül ez havonta 805 182 forint nettót jelent, így ténylegesen az érintett képviselők 71 421 forinttal többet kaptak a napokban a számlájukra. 

A képviselői fizetés nagyban függ a betöltött pozíciótól:

  • Aki állandó bizottsági tag, az a képviselői alapbér 1,2-szereséért dolgozik, vagyis 1 324 080 forint helyett 1 452 960 forintot láthatott a napokban a bérlapján.
  • Aki két testületben vagy a törvényalkotási bizottságban tag, az alapbér 1,4-szeresére jogosult fizetésként, így több mint 1,4 milliót ér a munkája.
  • A frakcióvezetők fizetésénél kétszeres szorzó alkalmazandó, tehát 2,2 millió forintos javadalmazásuk 2,42 millióra emelkedett.
  • Helyetteseik fizetése pedig a mostani emelésnek köszönhetően átlépi a 2 milliós álomhatárt, 1,875 millió forint után 2,058-ért látják el feladataikat.

Az idei emeléssel együttvéve az elmúlt 2,5 évben 62 százalékos bérnövekedést tapasztalhattak a képviselők. A kormány ugyanis 2018 augusztusától döntött a bérek rendezéséről miután a közszféra más részében már lezajlott ez a folyamat. 

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!