Oroszi Beatrix: A pedagógusok 2. oltását követő két hétig a tanároknak illetve az iskolába járó diákoknak maszkot kellene viselni és távolságot tartani

146

A Népszava interjút készített Oroszi Beatrixszal, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagjával.

Nézzük meg, miket mondott a közvetlen döntéshozóknak is tanácsot adó testület egyik tagja:

  • Túl vagyunk a csúcson, de csak óvatos optimizmussal tekinthetünk az adatokra … március 24 és 27-e között elértük a járvány csúcsát. Akkor 9000 fölötti napi esetszámokat mértünk, most az egyhetes átlagos esetszám 5000 körüli. A járványügyi fordulat körülbelül két és fél héttel a március 8-i intézkedéseket követően állt be. Jelen pillanatban a harmadik járványhullám csúcsához képest mintegy 40 százalékkal csökkent az átlagos napi regisztrált esetszám, ami mindenképpen pozitívum. Ez azonban még mindig veszélyes zónának minősül.
  • (A teszteknél) az lenne a jó, ha azt mondhatnánk, hogy a pozitivitási arány legfeljebb 5 százalékos, mert az azt jelentené, hogy a járványt kontroll alatt tartjuk. Jelenleg ez az arány 20%.
  • Az új esetek számát tekintve mindenképpen túl vagyunk a harmadik járványhullám csúcsán. Ezt támasztja alá az is, hogy a kórházban kezeltek, valamint a lélegeztetett betegek száma is mintegy hatodával csökkent a csúcshoz képest.
  • Ha minden fontos körülmény változatlan marad, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy lecsengés következik. Mik ezek a körülmények? Például, ha az intézkedések szigorúsága nem változik rövid időn belül lényegesen, ha az emberek betartják a maszkhasználatra, a távolságtartásra, kézhigiénére vonatkozó kéréseket, ha nem jön egy újabb vírusvariáns.
  • Folyamatosan készülnek a negyedik hullámra, de azt remélik, soha nem lesz.
  • A járvány leszálló ágán még nagyon sok ember betegszik meg, kerülhet kórházba, ezért az egyéni védekezést, a távolságtartást, maszkhasználatot, a kézhigiénét még mindig nagyon komolyan kell venni. Hosszabb távon az lehet a cél, hogy ne legyen több olyan járványhullám, ami országos kiterjedésű és lezárásokat követel.
  • Ha az emberek szabálykövetése jelentősen romlik, akkor nagyon sokan kerülhetnek még súlyos állapotba, de ha egy darabig mindenki, még az oltottak is, viselik a maszkot, tartják a fizikai távolságot, akkor gyorsabban, kevesebb áldozat árán tudnánk lejönni a járvány csúcsról.
  • Ha a kontaktusok száma olyan maradna, mint amilyen húsvét előtt volt, akkor körülbelül kéthetente megfeleződhetne a napi esetszám, gyakorlatilag hetek alatt eljuthatnánk oda, hogy csak napi néhány száz új megbetegedést regisztrálunk. Ezt a folyamatot lassítani fogja a korlátozó intézkedések feloldása, és innentől kezdve az a nagy kérdés, hogy hány héttel lesz hosszabb a lejövetel. Ha csak tíz százalékkal emelkedik a kontaktusok száma, akkor két hét helyett máris négy hét kell az esetszám feleződéséhez.
  • Ha fokozatosan és lassan nyitunk, akkor nagy valószínűséggel ez már nem fog egy negyedik járványhullámot elindítani, mert időközben az átoltottság is folyamatosan növekszik … Azt gondolom, ha elég fegyelmezettek leszünk április-május folyamán, és az oltottak száma is kellően magas, akkor nyár elejére eljuthatunk a teljes nyitásig.
  • Nem maradhatunk, nem élhetünk folyamatosan bezárva. Új stratégiára van szüksége a járványügynek ahhoz, hogy tudjunk az új variánsok ellen védekezni, gyorsan észlelni és lokalizálni őket.
  • Amíg valamennyi pedagógus meg nem kapja a második oltását és azt követően nem telik el még további két hét, a tanároknak, illetve az iskolába járó diákoknak maszkot kellene viselni és távolságot kellene tartani. Még akkor is, ha maszkban tanítani nem feltétlenül könnyű, de nem is lehetetlen.
  • Most hetente három értékelést készítünk, illetve eseti jelleggel is adunk tanácsot, ha kérik. Összességében azt tudom mondani, hogy előbb-utóbb minden fontos intézkedési javaslatunk meghallgatásra talált, legfeljebb nem akkor, amikor javasoltuk. Például az elején állandóan mondogattuk, hogy növelni kell a tesztelési számot. Ez a második hullámra megtörtént. Igaz, hogy mi még ennél is jóval többet szeretnénk látni.

Forrás: Népszava

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!