Kötelezőt nyert a HVSC

303

Továbbra is őrzi hatodik helyét az OB I/B-s férfi vízilabda bajnokságban a HVSC csapata. A vásárhelyi pólósok szombaton hazai pályán arattak győzelmet.

HVSC – Dunakanyar Waterpolo 13-10 (4-3, 4-3, 2-2, 3-2)

Szabó Tamás vezetőedző: – Tudtuk, hogy nem szabad kiindulni az őszi idegenbeli nagyarányú győzelmünkből, egyrészt azért, mert ott ellenfelünknél sok hiányzó volt, illetve jelenleg a kiesés elkerüléséért harcolnak, ezért minden pontra szükségük van. Az első néhány percet leszámítva vezettünk végig, de mégis bosszantó volt, hogy rengeteg olyan szituációt nem sikerült levédekezni, amire külön felkészültünk. Ennek  köszönhetően nem tudtuk a Dunakanyart “lerázni”, és rendre fel tudtak 1-2 gólra zárkózni, valamint rengeteg helyzetet elpuskáztunk, és emberelőnyben is több alkalommal választottunk rossz megoldást. Az utolsó néhány percre sikerült megnyugodnunk, mikor elléptünk 3 góllal. Ami pozitívum, természetesen a győzelmen kívül, hogy végig nagy lendülettel játszottunk, fárasztottuk ellenfelünket.

Legközelebb, jövő szombaton az Oázis csapatát látják vendégül a vásárhelyiek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!