Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Tram-train kivitelező: a legnagyobb nehézség a város közműveinek áthelyezése volt

Korábban itt nem volt a városon belül villamos, ezért az új vonal építése során a városi környezet adta a nehézséget – hangzott el az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) Média Tagozatának SPAKLI’21 c. podcastjében, melyet a magyarepitok.hu vett észre.

A Főmterv Zrt. elnök-vezérigazgatója, Keszthelyi Tibor elsőként a rendszerek összehangolását emelte ki tervezés főbb kihívásai között. Ismertette, hogy a nyomtávolságon kívül szinte minden rendszer eltér a városi és a nagyvasúti szakaszon, hiszen különbözik a sín- és felsővezeték- továbbá a biztosítóberendezési- és távközlési rendszer.

A tervezés egyik fő feladata volt ezek átjárhatóságának a biztosítása, és a meglévő rendszerrel történő összehangolása. Hozzátette, fontos, hogy tudjanak kommunikálni egymással az eszközök. A legkritikusabb rész a két rendszer találkozásánál lévő átmeneti pontokon van, amikor a jármű bejelentkezik a nagyvasúti rendszerbe.

Kivitelezői oldalról a Strabag Vasútépítő Kft. ügyvezetője, Rácz Attila a hódmezővásárhelyi városi szakasszal kapcsolatban kiemelte, a település jellemzően a közúti közlekedésre rendezkedett be. Ennek megfelelően a közműveket sok helyen arrébb kellett rakni, és 600 V egyenáramú felsővezeték került föléjük, amely bizonyos közművekben zavart okozhatott volna, ezért ezeket kiemelten kellett vizsgálni. A jelzőberendezés szintén különleges kihívást jelentett, ugyanis át kellett programozni a nagyvasúti biztosítóberendezési rendszert, hogy felismerje, a tram-train járművet, és beengedje azt a városi szakaszra.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházási vezérigazgató-helyettese a várossal történő közműveket érintő egyeztetéseket emelte ki. Elmondta, hogy a hosszadalmas folyamat 20 hónap késlekedést okozott a projektben. A városi közművek sajátosságai miatt sok ponton be kellett avatkozni a közműrendszerbe.

A vezérigazgató-helyettes hozzátette, hogy városfejlesztés szempontjából

minőségi változást hoz a beruházás, hiszen a villamos-vasút olyan térségeket köt össze, amelyeket korábban közösségi közlekedéssel nem lehetett elérni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!