Orvosi kamara: korai még a nyitás

60

 A korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs – írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

 “A nyitás megkezdését korainak tartjuk. Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének” – közölték.  Kedden csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, egyre több a kórházakban a beteg. Jelenlegi ismeretek szerint a járvány harmadik hullámának jó esetben a platóját értük el. A koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Ennél korábban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt – írták.ű

  A MOK elnöksége a boltok hosszabb nyitvatartását és ezzel a vásárlók időben, térben jobb elosztását jó iránynak tartja, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását azonban határozottan korainak ítéli.
  “Kérjük a lakosságot, hogy – függetlenül attól, hogy számos szolgáltatás újra elérhető – ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat. Fokozottan tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl!” – áll a MOK elnökségének közleményében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!