A Professzorok Batthyány Köre nem tartja jelentős személyiségnek Márki-Zay Pétert

452

A testület közölte: nem hátráltak ki a kormány mögül Márki-Zay kijelentésével ellentétben, sőt szerintük ,,ez a kormány azt az értékrendet képviseli – magyar, nemzeti, keresztény, konzervatív értékrendet – amit a mi körünk is képvisel.”

A Professzorok Batthyány Köre közleményben mondott köszönetet a magyar egészségügynek a helytállásért. A közlemény megírásának körülményeiről beszélgettek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Sótonyi Péterrel, az Állatorvostudományi Egyetem rektorával, a Professzorok Batthyány Körének elnökével.

A műsorban szóba került Márki-Zay Péter korábbi kijelentése is, miszerint „már a Professzorok Batthyány Köre is kihátrált a kormány mögül”. – Mivel a testület a fent említett nyilatkozatot szinte egyhangúan – 98 százalékos szavazati aránnyal – fogadta el, ezért a polgármester szavai nem állják meg a helyüket – jelentette ki Sótonyi Péter.

Ugyanakkor hozzátette, a közlemény nem a polgármester szavaira volt reakció. „Márki-Zay Pétert nem tartjuk olyan jelentős személyiségnek, hogy foglalkoznunk kellene vele a Professzorok Batthyány Körének nem célja, hogy minden hasonló megnyilvánulásra reagáljon” – hangoztak a rektor szavai.

Sótonyi szerint a hódmezővásárhelyi polgármester szavai – miszerint a vidéki fideszesek egy keresztrejtvényt sem tudnak megfejteni, – arra voltak alkalmasak, hogy „összekovácsolják a vidéket”. (Márki-Zay azt mondta, valójában a Fideszhez csatlakozó politikusokra gondolt – a szerző.)

„Nem hátráltunk ki a kormány mögül soha, hiszen ez a kormány azt az értékrendet képviseli – magyar, nemzeti, keresztény, konzervatív értékrendet – amit a mi körünk is képvisel, nem csak a budapesti, hanem a vidéki professzorok, orvosprofesszorok” – szögezte le az elnök.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!