Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Erdei Anna immunológus nem hisz az idei szabad nyárban

A Széchenyi díjas immunológus a Népszavának adott interjút, amelyben azt mondta, hogy szerinte idén még nem tervezhetünk teljesen felszabadultan nyaralást.

Szerinte a vírusmutációk megjelenése miatt 85-90 százalékos védettségi arányt kell elérni a nyájimmunitáshoz. Tavalyi számítások szerint 60-65 százalék is elég volt, és ebbe beletartoztak a fertőzöttség miatt védettek is. Véleménye szerint időnként ellenőrizni kellene a lakosság védettségét, a megfelelő teszteket mindenki számára ingyenessé kellene tenni.

Az a meglátása, ha sikerülne kifejleszteni egy vírusellenes sprayt, az önmagában eleghendő lenne. Ugyanis, mondta, ha sikerül megakadályozni, hogy a vírus elszaporodjon a felső légutakban és onnan lejjebb jusson és megfertőzze a tüdőt, akkor nincs szükség további védelemre.

Hozzátette azt is, hogy mindenkit most sem tudnak és nem is lehetséges beoltani, mert egyes betegségek kizárják az immunizációt. Ráadásul egyelőre a gyerekek sem kaphatnak vakcinát, az ő oltásuk legkorábban ősszel kezdődhet meg. Erdei Anna szerint a maszkot ez év végéig biztosan hordanunk kell.

Forrás: Népszava

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!