A dohányosok 23%-ának már túl sokba kerülhet egy doboz cigaretta

185

Szép lassan odaért a cigaretta ára, ami már sok lehet a magyaroknak – írta meg a napi.hu. A mostani emeléseket már igazából az unió kényszerítette ki.

Kétszer volt mostanában jövedékiadó-emelés, amely 200-250 forinttal is növelhette egy doboz cigaretta árát, A Pulzus és a Napi felmérésében megkérdezett dohányosok 23 százaléka válaszolta azt, hogy az 1700-1800 forintos ár már túl magas és le fogja tenni a cigarettát.

Pár hónap alatt ekkora emelkedés sokkal inkább vág a pénztárcába, mint ha fél évente szembesülnek egy 40-60 forintos drágulással.

A Pulzus Kutató a lap megbízásából kérdezte, hogy a drágulás miatt változtat-e dohányzási szokásain, vagy akár már meg is tette korábban. A 18 évnél idősebb lakosság 31 százaléka dohányzik saját bevallása szerint, ez az elmúlt években is így volt, és közel 2,5 millió főt jelent. A dohányosoknak pedig igen jelentős része, közel negyede válaszolta, hogy az 1700-1800 forintos ár túl magas, le fog szokni a cigarettáról.

10 százalékuk azt mondta, hogy áttér a töltésre, ez ugyanis jóval olcsóbb, mint a már megtöltött, dobozos cigaretta. 8 százalék válaszolta azt, hogy az elektromos cigarettát vagy a hevített dohánytermékeket választja.22 százalék azonban nem törik meg, és bármennyire is drága a cigi, nem fog róla leszokni, még ha emiatt esetleg másról is le kellene mondania.

A válaszadók legnagyobb csoportja, 37 százalék válaszolta azt, hogy már korábban úgy döntött, hogy az előbb felsorolt alternatívákat választja.

Így alakult ki az ár

Az uniós országokat egy 2011-es irányelv kötelezte, amely többek között Magyarországnak is hosszú felkészülési időt adott a kívánt adómérték elérésére, hiszen 2017 végét jelölték meg.

Magyarország még 2020-ra sem teljesítette az uniós szabályokat, ezért az Európai Bíróság el is marasztalta, az erről szóló döntést a múlt héten tették közzé.

A cigaretta jövedéki adójának legalább 90 eurónak kell lennie 1000 szálanként és el kell érnie a súlyozott átlagár 60 százalékát; vagy minimum 115 eurónak kell lennie 1000 szálanként és akkor nem számít az árhoz viszonyított aránya.

A bíróság szerint Magyarország januárban teljesítette a követelményeket, azóta pedig volt még egy emelés, most április 1-én.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!