Így nyilatkoztak az edzők a Kosársuli győzelme után

120

A két nyert mérkőzésig tartó pátharc első menetét tegnap a Vásárhelyi Kosársuli nyerte 87-76-ra a pápai Conoil Motax KC ellen az NB I/B-s férfi kosárlabda bajnokság zöld csoportjának rájátszásában. A találkozót követően a házigazdák trénere személyes veszteségéről is beszélt.

Kálmán László: – Gratulálok a Vásárhelynek! Megtalálták azt, amivel eredményesek tudnak lenni. Az első félidőben még vissza tudtunk jönni a meccsbe, a második félidőnk botrányos volt. Amikor vezettünk négy-öt ponttal és jó ritmusban voltunk, sajnos egyénileg akart mindenki próbálkozni, a Vásárhely pedig Pavloviccsal és Bálinttal elvitt bennünket okosan. Megtalálták, hogy kire kell játszani és a csapat is alájátszott, sok támadólepattanóval teljesen megérdemelten nyertek.

Tóth Tamás: – Két tartalékos meglepetéscsapat ütközetéből a második félidőbeli okosabb játékunkkal kerültünk előnybe egy jól felkészített Pápa ellen. Sokszor a küzdelem dominált, nem a szép játék, de a rájátszás már csak ilyen, örülök a győzelemnek! Nehéz fókuszálni úgy a rangadókra, hogy minden héten elmegy közülünk valaki… borzasztóan sajnálom Váradiné Szarka Ildikót, sokat tanultam tőle, nyugodjon békében! Mihamarabbi gyógyulást kívánok a betegeknek mind otthon, mind a kórházban, mindenkit vár valaki vissza!

A két együttes legközelebb április 9-én Pápán csap össze.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!