Az orvosi szakszervezetek is támogatnák, hogy a sajtó forgathasson a kórházban

92

Az Alfahír kereste meg az egészségügyi dolgozókat tömörítő szakmai szervezeteket, a Magyar Orvosi Kamarát és a Magyar Orvosok Szakszervezetet.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége azt válaszolta megkeresésükre, hogy elnökségük messzemenőkig elkötelezett a transzparencia mellett, a járvánnyal kapcsolatos kérdésekben számtalan alkalommal kérték a kormányzatot ennek megvalósítására. Hozzátették, a polgárok alapvető döntéseinek (oltás, korlátozó intézkedések fegyelmezett betartása) meghozatalát elősegítené, ha szembesülnének a valós helyzettel, azzal, amit az egészségügyi dolgozók nap mint nap átélnek. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, mint a politikusok, mind a sajtó részéről elítélik azt, hogy a tájékoztatást politikai célra használják fel.

Nagyon fontos lenne, hogy a sajtó munkatársai bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, és objektíven bemutathassák azt, hogy milyen heroikus küzdelem zajlik a kórházakban, mondta dr. Tóth Judit Mária, a Magyar Orvosok Szakszervezete alelnöke. Itt természetesen, tette hozzá, nem a szenzációhajhász képsorokra kell gondolni, hanem a sajtó is objektív tájékoztatásra, a személyiségi jogok figyelembevételével, a betegek arcának kitakarásával. Kifejtette, nem gondolja, hogy ezzel akadályoznák az a kórházban zajló munkát, sőt, azzal, ha a tudósítások következtében az emberek komolyabban vennék a járványügyi szabályokat, csak segítenék az egészségügyi dolgozókat abban, hogy csökkenjen rajtuk a jelenlegi nyomás.

Forrás: Alfahír

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!