Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Tizenéveseknél működik a Pfizer

A harmadik fázisú klinikai vizsgálatok szerint a 12–15 évesek szervezete jól tolerálja az oltóanyagot, közölte a Pfizer. Az eredmény 100%-os hatékonyság.

A Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű koronavírus-vakcinája 100 százalékban hatásos a 12–15 éves korosztályba tartozóknál, akiknek a szervezete jól tolerálja az oltóanyagot – olvasható a két vállalat szerdai közleményében.

2260 amerikai, 12 és 15 év közötti fiatalt oltottak be, akiknél erős immunválaszt váltott ki. A résztvevők szervezetében egy hónappal a második dózis után több volt az antitest, mint a korábbi, 16–25 évesek körében végzett kísérletek során, írják. A kutatók 1129 gyereknek placebót adtak be, akik közül 18-nál kialakult a koronavírus okozta betegség, a másik 1131 önkéntes közül, akik a vakcinát kapták, senki sem betegedett meg.

A résztvevők egészségi állapotát további két évig figyelemmel kísérik majd a kutatók.

A vakcina felhasználását az Egyesült Államokban egyelőre a 16 évesek és az annál idősebbek számára engedélyezték, de a mostani, 12-15 éves korosztály mellett már a 12 évnél fiatalabbak esetében is tesztelik az oltóanyagot. A kísérletben a védőoltás három különböző adagját tesztelik majd 144 gyereken. Mindegyik dózist először az 5 és 11 év közötti, majd a 2 és 4 év közötti, végül a 6 hónapos és 2 év közötti gyerekek kapják meg. A leghatékonyabb dózis meghatározása után a vállalat további 4500 gyereken teszteli majd az oltást.

Forrás: HVG

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!