Green City Mozgalom: szakértők adtak segítséget a Vásárhelyi zöldfelület stratégiához

217

Szakmájuk legjobbjainak bevonásával tervezi az önkormányzat megalkotni hosszútávú zöldfelület stratégiáját. Ennek egyik fontos lépeseként még a múlt héten Hódmezővásárhelyre látogatott Somorjai-Tamássy Zsolt, a Zöldebb Városokért Nonproft Kft. szakmai ügyvezetője, hogy felmérve a környék sajátosságait, segítse a várost élhetőbbé és fenntarthatóbbá tenni.  Elmondása szerint ennek kialakítására minden adott Vásárhelyen.

A klímaváltozással egyre inkább előtérbe kerül a zöldszemlélet, amelyre Hódmezővásárhelynek is választ kell adnia. Ehhez nyújtana segítséget a Zöldebb Városokért magyarországi nagykövete.

A Green City, a Zöldebb Városokért mozgalomnak az egyik küldetése, hogy mintaprojekteket próbáljon patronálni, megvalósulásukat támogatni, amiket aztán lehet mérni, beszélni róla. Megmutatni és felhívni a figyelmet arra, hogy ez gazdaságilag is pozitív. Ne gondolja azt senki, hogy itt szórjuk a pénzt feleslegesen a környezetre, hanem a megfelelő kialakított környezet többszörösen megtérül, aminek gazdasági haszna is van.

-mondta Somorjai-Tamássy Zsolt, szakmai vezető.

A szemléletváltásban a fenntarthatóság a legfontosabb kritérium.  A vízgazdálkodás akkor lenne hatékony Somorjai-Tamássy Zsolt szerint, ha a leesett csapadékot helyben lehetne tartani. Az esőt össze kellene gyűjteni és tárolni, amit aztán az aszályos időszakban fel lehetne használni. Ehhez pedig minden feltétel adott lenne itt- vallja a szakember.   

A kerttervezőként és alkalmazott ökológusként is tevékenykedő szakember Sirkó Zoltánnal térképezte fel a várost és környékét.

Nemcsak egy szakember környékezte meg az utóbbi időben a várost, hanem jó néhány, mert botanikus, geográfus és más szakemberek is részt vesznek a város zöldstratégiájának kialakításában. Itt most egymásnak adják a kilincset a szakemberek, akik építő jelleggel fordulnak a város felé.

Sirkó Zoltán kiemelte: tervezés folyamatát a modern technika is segítheti. Most már elérhető az a térinformatikai rendszer, amellyel virtuálisan modellezni lehetne a mélyvonulatok vízzel való elárasztását és az ebben rejlő lehetőségeket.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!