Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vona Gábor: vissza kell hozni Magyarországra a kulturált vitákat

Vona Gábor, a külföldön tartózkodó, magyarországi lakcímmel rendelkező magyarok szavazásának megkönnyítése tárgyában járt Hódmezővásárhelyen. Erre indított petíciót a Vona nevével fémjelzett Második Reformkor Alapítvány.

Márki-Zay Péter polgármester kifejtette, hogy egy magyarországi lakcímmel esetlegesen nem rendelkező, magyar állampolgár délvidéki, erdélyi vagy kárpátaljai magyar levéllel tud szavazni, addig egy külföldön dolgozó magyarnak órákat kell utazni más városba, és sorban állni. Ennek az egyenlőtlenségnek a megszüntetésére indított petíciót Vona Gábor és a Második Reformkor Alapítvány.

Vona hangsúlyozta, védhetetlen az államnak az a hozzáállása, hogy eltolják maguktól ezeket az embereket, nehéz szavazási procedúrát állítanak eléjük, de amikor a pénzüket hazautalják itthon lévő családtagjaiknak, akkor az jól jön. A hazautalások összege 2018-ban mintegy 1100 milliárd forint volt. Ráadásul ők beleszámítanak a magyarországi foglalkoztatásba. Vona kérdésére Márki-Zay Péter elmondta, a vidéket, így Hódmezővásárhelyet is nagyban érinti a kivándorlás. Demográfiai értelemben sajnos, mondta, jelentős a csökkenés, a társadalom elöregedése. Egy Trianonhoz hasonló tragédiát kell megelőzni, és ennek meglátása szerint része a 2022-es kormányváltás.

A beszélgetésnek fontos témája volt még a megbékélés, azonban itt Vona hangsúlyozta, külön kell választani a pártpolitikát és a társadalmi megbékélést. Abban a beszélgető partnerek szintén egyetértettek, hogy a Fideszt el kell számoltatni, de egy esetleges kormányváltás nem járhat azzal, hogy a jelenlegi, nem kormánypárti szavazókon lévő harag és frusztráció majd átterjedjen a most kormánypárti, több mint 2 millió szavazóra. Ebben az értelemben fontos a megbékélés, a választópolgárokkal tehát. Ezáltal például egyet tud azzal is érteni, amikor Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként gesztusokat gyakorol.

A felek kihangsúlyozták, hogy akár a múltban, akár a jelenben sok kérdés van, amiben nem értenek egyet. Ezek azonban sokszor olyan nézeteltérések, amelyeket rövid úton meg lehetne vitatni. Vona ezzel kapcsolatban azt emelte ki még, hogy különbség van vita és veszekedés között. Az ésszerű vitákat éppen Orbán Viktor iktatta ki a magyar közéletből. Elmondásuk szerint a kormánypárti képviselők nagy többsége is le van tiltva erről.

Erkölcsi rendszerváltás kell Magyarországon, mondta Márki-Zay Péter, amelynek része kell hogy legyen az, hogy nem tehetünk különbséget magyar és magyar között, bárhol is éljenek a világon.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!