Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Joványbusz: civil felajánlások érkeztek

Erről Márki-Zay Péter számolt be Facebook oldalán. Hozzátette, keresi annak is a megoldását, miként lehetne segíteni a bajba jutott munkavállalókon.

A polgármester azt írta, a héten Dr. Berényi Károly és vásárhelyi önkéntesek összegyűjtöttek és átadtak Jovány Gyulának 100 ezer forintot, ő pedig tegnap további 100 ezer forint civil felajánlást juttatott el el hozzá.

Véleménye szerint bár ezzel a kiesett bevételeit nem is pótolták, de úgy hiszi, összefogással és szeretettel átvállalták, ahogy írja, a céget sújtó felháborítóan igazságtalan büntetéseket.

Hozzáteszi, városvezetőként keresi a munka nélkül maradt sofőrök és családjaik megsegítésének módját is. Az állami megszorítások miatt a városnak ugyan pénze nincs, de munka van elég, a felfüggesztés időszakára munka nélkül maradtaknak ezt is felajánlottuk, írta posztjában Márki-Zay.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!