Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

22 koronavírusos gondozott hunyt el a Kovács-Küryben

Megyénkben a vásárhelyi Kovács-Küry Időskorúak Otthonában és egy kisteleki intézményben hunyt el a legtöbb koronavírussal fertőzött lakó. Mindszenten 3, Makón 4, Óföldeákon 17 az elhunyt Covid-19 pozitív gondozottak száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ kimutatása szerint.

Szél Bernadett a minap tette közzé a hazai szociális otthonok fertőzöttségi és halálozási adatait, amit – bejegyzése szerint – levélváltások hosszú sora után kaphatott meg a Nemzeti Népegészségügyi Központtól. Az országgyűlési képviselőnek azt írta Müller Cecília országos tisztifőorvos, hogy – a március 5-ig – beérkezett jelentések alapján kerültek összeállításra az intézményi adatokat bemutató táblázatok.

Csongrád-Csanád megyében a vásárhelyi Kovács-Küry Időskorúak Otthonában és Csongrád-Csanád Megyei Napsugár Otthon kisteleki tagintézményben hunyt el a legtöbb Covid-19 pozitív gondozott: 22. A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás által működtetett 200 férőhelyes Kovács-Küryben 8 dolgozó és 57 lakó, míg az állami fenntartású kisteleki 114 férőhelyes otthonban 24 dolgozó és 75 gondozott kapta el a koronavírust.

Az ugyancsak az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Csongrád-Csanád Megyei Szivárvány Otthon vásárhelyi tagintézményében 25 dolgozó és 27 lakó fertőződött meg, a koronavírussal kapcsolatba hozható haláleset viszont nem történt. A Szivárvány Otthon óföldeáki tagintézményében 18 dolgozó és 105 gondozott volt Covid-19 pozitív, és 17 fertőzött lakó hunyt el. A makói tagintézményben 4 dolgozó és 5 gondozott kapta el a fertőzést, 4 Covid-19 pozitív gondozott elhunyt. A vásárhelyi kistérségi társuláshoz tartozó mindszenti otthonban 5 dolgozó és 16 lakó fertőződött meg, 3 Covud-19 pozitív gondozott elhunyt.

Hódmezővásárhelyen a Badalik Bertalan Hajléktalan Szálló két munkatársa és gondozottjánál mutatták ki igazoltan a fertőzést.

Csongrád-Csanád megye szociális otthonaiban összesen 175 gondozott halála volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!