Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Novák: a fiatalok adómentességével teljes a támogatások köre

A családtámogatási rendszer eddig hiányzó darabjaként beszélt a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességéről az adótörvények ehhez szükséges módosításának általános vitájában Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán az Országgyűlésben.

 Hangsúlyozta: a kormányzat a fogantatástól támogatja a gyermeknevelést, ezzel az elemmel pedig éppen a dolgozó, családalapítás előtt álló fiatalok anyagi mozgásterét kívánják növelni.

 Hangsúlyozta: az intézkedés célja, hogy ösztönözzék, bátorítsák a korosztály tagjainak munkavállalását, segítsék saját lábra állásukat, növeljék biztonságérzetüket. Novák Katalin elmondta: az intézkedés költségvetési vonzata évi 130-150 milliárd forint. Ez nem kiadás, sokkal inkább befektetés a jövőbe – fogalmazott.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!