Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Krétán keresztül is lehet majd beiratkozni az iskolákba

Április 15-én és 16-án zajlik majd az általános iskolai beiratkozás a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ intézményeiben – közölte az állami fenntartó. Az iskolákat mindkét napon – csütörtökön és pénteken is – 8-tól 19 óráig lehet felkeresni a szülőknek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMI) március 10-i határozata értelmében az általános iskolákba elektronikus úton – a KRÉTA rendszeren keresztül – is be lehet iratkozni a 2021/2022. tanévre. Ebben az esetben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a tanítási év első napján kerül sor. A határozat elérhető az Oktatási Hivatal honlapján.

Idén az Oktatási Hivatalhoz 16 487 kérelem érkezett a tankötelezettség halasztására, ezek 96%-át jóvá is hagyták. Mint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság alkotmányos mulasztást állapított meg a beiskolázásra vonatkozó, 2019-ben elfogadott törvénymódosítással kapcsolatban. Az EMI államtitkára, Rétvári Bence egy képviselői kérdésre adott válaszában kijelentette, a nemrég bevezetett rendszeren – a sok szakmai visszajelzés, az ombudsmani vizsgálat és alkotmánybírósági eljárás után – ismét módosítani fog a kormány.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!