Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Több mint 130 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök és a katonák Csongrád-Csanád megyében a hosszú hétvége alatt

A szombatról vasárnapra virradó éjszaka volt a legtöbb dolguk a határra vigyázó katonáknak és rendőröknek Csongrád-Csanád megyében – derült ki a megyei rendőr-főkapitányság összesítéséből.

Azt közölték, hogy a szombaton este fél 6 és vasárnap reggel fél 6 között eltelt 12 órában 66 határsértőt állítottak meg a térségben. Kiderült, hogy a migránsok 14 csoportban érkeztek. Voltak, akik Szegedig, Mórahalomig, Ásotthalomig, Kiszomborig, vagy éppen Röszkéig jutottak el. Egy-egy férfi szudáni és egyiptomi, három palesztin, nyolc líbiai, 13 marokkói, 14 afgán, a többiek pedig szír állampolgárnak vallották magukat, azonban ezt semmivel sem tudták igazolni. A határsértőket visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A második legforgalmasabb időszak pedig a vasárnap estétől hétfő reggelig tartó volt. Akkor hat csoportban összesen 26 határsértőt tartóztattak fel, gyakorlatilag ugyanazokon a településeken, mint korábban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!