Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ma és holnap is szükség lesz az esernyőre

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég vasárnap, és többfelé várható eső, zápor.

Vasárnap nagyobb mennyiségű csapadék délnyugaton valószínű. Késő délutántól az eső egyre inkább délkeletre húzódik. A szél északnyugatira fordul, megélénkül, több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, a déli, délkeleti határ közelében lesz az enyhébb idő. Késő estére 2 és 7 fok közé hűl le a levegő.

Március 15-én kicsit tovább hűl az idő, éjszaka már ismét lehetnek fagyok, míg napközben 8 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet. A nyugati országrészben már reggel, délelőtt nagy területen felszakadozik, csökken a felhőzet és a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható, keletebbre azonban a nap első felében még felhős idő valószínű és csak később csökken a felhőzet. Este a Nyugat-Dunántúlon ismét több lehet a felhő. Reggelre a Tiszántúlon is eláll az eső.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!