Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Hegyi Endre fényképei a 30-40 évvel ezelőtti Vásárhelyet idézik fel

A fénykép egy adott pillanat időbeli lenyomata – vallja Hegyi Endre, vásárhelyi fényképész, aki most a 70-es évekbeli fotóival a közösségi oldalon mozgatja meg a lakosokat. A fényképeken az akkori Fekete Sasban, vagy az IH-ban mulatnak a fiatalok, korábbi osztálytársaik, barátaik felismerik őket, így párbeszéd kezdődik a fotók alatt. Számos felvétel és képeslap van a fényképész birtokában, amelyeken Hódmezővásárhely belvárosa is látható. Sokan rácsodálkoznak, mennyire másképp néztek ki az utcák, a házak a 70-es, 80-as években.

Egy ideje Hegyi Endre úgy döntött, hogy gyűjteményének egyik felét, amelyek Hódmezővásárhelyet ábrázolják nagyjából 30 éve, és amelyek ugyanekkor készültek a város szórakozóhelyein, digitalizálja, és feltölti a Facebookra. Csak néhány adatot ír a képekhez, azt, hogy hol készült, vagy, hogy milyen eseményen, a közösségi oldalon pedig az ismerősök megfejtik, hogy kik láthatóak a képeket.

Úgy gondolja, érdemes megosztani őket. Azt mesélte, nem olyan rég Amerikából szóltak, hogy egy családtag van rajta az egyik képen, és van, aki a szomszédját ismeri fel. Neki az a legfontosabb, hogy megtudjam kik szerepelnek a fotókon.

Hozzátette, hogy a városban járva-kelve, a lakosok szinte már kérik, hogy tegyen fel ismét képet. Az időutazást nagyon kedvelik a vásárhelyiek, ugyanis a múlt kapaszkodó lehet, a mostani, változásokkal teli világban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!