Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vért adtak a Szabadság Olvasókörben

Nem rendezvények, hanem egészségügyi tevékenységnek minősül a kihelyezett véradás, ezért a hétvégén a Szabadság Olvasókörbe tervezetett is megtartották. Vélhetően a bizonytalansági faktor miatt ezen a szokottnál kevesebben vettek részt, pedig ebben az időszakban is ugyanolyan fontos, hogy a rászorulók, időben kapjanak segítséget.

Többen a szomszédos utcákból érkeztek a szombati kihelyezett véradásra. Járó Mihályné a Vásárhelyi Televíziónak elmondta: egyébként is szoktak vért adni, a férje ötször egy évben, ő pedig négyszer jöhet. – Mindig, amikor letelik egy bizonyos idő, szólnak, és mi mindig jövünk. Alap volt most is, nem volt kérdés, nyilván itt minden elővigyázatosságot betartanak – fogalmazott.

Fiatal kora ellenére már Albert Edmond is rendszeres véradónak számít. – Fontosnak tartottam segíteni, egészségesnek is tartom, főleg a férfiaknak, meg azért is, hogy segítsek a rászorulókon. Nekem is jól esne, ha tudnának vért adni, ha odakerülnék – mesélte a VTV stábjának.

A Szabadság Olvasókörben évente négy alkalommal is karjukat tudják nyújtani az egészséges és másokon segíteni szándékozó emberek. Átlagban 40-50 fő szokott itt élni a lehetőséggel, most azonban kevesebben adtak vért.

Héjjáné Borbás Anikó, a Magyar Vöröskereszt területi vezetője elmondta: annak olyan emberek a kórházi osztályokon, akiknek szükségük van vérkészítményre, és ezek pótlása természetesen itt is zajlik, ezeken a helyeken. Azok a helyek, amelyek zárva vannak, mint az általános iskolák és az óvodák, ott nincs véradás, de ezeken a helyeken várják a véradókat.

A véradás járvány időszakban sem szünetel, minden csütörtökön reggel 8 és 13 óra között a kórház vérellátó osztályán is várják a donorokat. Most a másokon segítő hölgyek külön figyelmességben részesültek, a szervezők a különböző juttatások mellett három pedikűrös utalványt is kisorsoltak nőnap alkalmából.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!