Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

ATEV: idén befejezzük a szagemissziókibocsátás-csökkentési nagyberuházást

A fehérjefeldolgozó gyár a megyei napilap megkeresésére közölte, hogy a kitűzött dátumot tudják tartani.

A Délmagyarországnak azt írta a cég: ,,az ATEV Zrt. vezetése 2019-ben dolgozta ki a társaság 5 éves stratégiai fejlesztési tervét, amelyet a tulajdonos elfogadott. Ennek a tényét többször jeleztük, és ezt szeretnénk most is megerősíteni. Hódmezővásárhelyen jelenleg is zajlik a gyár technológiai megújítása, egyúttal a kibocsátott szag­emisszió részletes vizsgálata, a hatékony bűztelenítési megoldások elemzése. 2021-ben fejezzük be a hódmezővásárhelyi ATEV Zrt. fióktelepének szagemissziókibocsátás-csökkentési nagyberuházás végső ütemét. Ezt a kitűzött dátumot tartani tudjuk.”

Mint az ismert, tavaly 4000 aláírást gyűjtöttek össze Hódmezővásárhelyen az állami tulajdonú és rendkívül nyereséges fehérjefeldolgozó szagmentesítő beruházása érdekében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!