Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

14 új munkahelyet teremt a Hód-Manufactura

Megduplázhatja dolgozói létszámát a Hód-Manufactura. A hátrányos helyzetűeket foglalkoztató vásárhelyi szövetkezet 81 millió forint uniós támogatást nyert, új termékeket dobna piacra, és 14 új munkahelyet teremthet.

Autóillatosítók csomagolásával foglalkozott eddig a Hód-Manufactura Csomagolástechnikai Szociális Szövetkezet, amit 2013-ban alapítottak. A vállalkozásnak 2019-ben 24 milliós árbevétele volt, de egy uniós támogatást nyert projekt révén szintet léphet: tavaly decemberben 81 millió forintot ítéltek meg számukra, hogy tevékenységüket fejleszthessék és bővíthessék. A támogatási arány 86 százalékos, így közel 14 millió forint önerőt kell biztosítania az idén januárban – a céginformáció.hu-n fellelhető adatok szerint – 10 főt foglalkoztató szövetkezetnek ahhoz, hogy a benyújtott pályázatnak megfelelően 14 új munkahelyet teremtsen Hódmezővásárhelyen, elsősorban hátrányos helyzetűek számára.

A tervek szerint egyrészt a csomagoló kapacitást növelnék új gépek beszerzésével és több dolgozó alkalmazásával, másrészt piackutatásra alapozva olyan új termékeket állítanának elő, amelyekre lehet kereslet. Így például piacra dobnának használt autógumiból készült dizájnbútorokat és kisállatfekhelyeket.

Az uniós projekteket összesítő kormányzati honlap szerint januárban a megítélt támogatás felét már átutalták a szövetkezetnek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!