Egy férfi besétált a visszavont AstraZeneca oltásáért, és lőn megkapta

344

Az eredeti tervek szerint hétvégén 74 ezer embert oltottak volna be. A behívó sms-eket csütörtökön küldték szét, de mint kiderült, olyan embereknek is, akiket nemrég oltottak be, vagy az ország egy teljesen másik részében laknak, mint a számukra kijelölt helyszín. Emiatt a tömeges oltási kampányt erre a hétvégére lefújták, és pénteken délután pedig sms-ben értesítették erről az érintetteket.

Akadt azonban olyan ember, aki ennek ellenére szerencsét próbált, és végső soron neki lett igaza. Az érintett a HVG-nek nyilatkozott, de a pontos helyszínt nem szerette volna elárulni, kellemetlen helyzetbe hozva esetleg az elmondása szerint nagyon kedves és készséges ott dolgozókat.

Annyit lehet tudni, hogy az egyik fővárosi oltópontról van szó. A beszámolóból az derült ki, hogy katonák fogadták, az ügyintéző pedig elkérte a papírjait, ekkor derült ki, hogy nincs rajta a listán.

Amikor azonban felmutatta a Vakcinainfótól kapott sms-t, felvették az adatait, elkérték az igazolványait és felírták, majd az orvos átnézte őket, és minden probléma nélkül beadta neki az oltást és megkapta az időpontot a másodikra is.

A helyszínen az elmondása alapján csak AstraZeneca vakcinát kaptak és 30-40 éves emberek. Azt is elmondta, volt olyan, aki a közösségi oldalon a szemére hányta, hogy ezzel másoktól vette el a helyet, ő ezt nem így érzi, hiszen az oltóanyagokat kiszállították, a behívót megkapta, és felelősséggel tartozik a családjáért is.

Az RTL Híradója is úgy értesült, hogy a kórházak is kaptak értesítést az országos kórház-főigazgatóságtól, melyből kiderült, hogy a vakcinákat mindenképp kiszállítják, és hétvégén telephelyenként ügyeleti jelleggel 1-5 oltóhelyet kell biztosítsanak, ha olyan ember jelenne meg az oltóponton, aki nem értesült arról, hogy elmaradt az oltás, írja a HVG.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!