Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay: Mit nem vetett még be a Fidesz az ingyenes városi buszjáratok ellen?

A Volánbusz a hivatalos értesítésünk ellenére továbbra is járatja – többnyire üresen – a városi buszjáratait. Hódmezővásárhely világelső lett az egy főre jutó buszok számában, de sajnos a fideszes pártállami zaklatásban is – reagált kedd este az elmúlt napok támadásaira a polgármester.

Márki-Zay Péter közlése szerint a kormánypárti sajtó ,,fotósai hajnali hattól képesek az új buszokat követni, a sofőröket leengedett maszkkal és telefonnal a kézben fotózni, illetve csalódottan távozni, ha szemét és piszok helyett utasokat találnak egy buszon.”

Elárulta, a Nemzeti Közlekedési Hatóság egy hete kiadta, majd tévedésre hivatkozva visszavonta a buszok engedélyét; a rendőrség több ismeretlen feljelentés alapján ellenőrzi a buszokat; a Hatóság most is naponta egyszer ellenőrzi a buszokat és az Ady Endre utcai megállók használatát bójákkal akadályozzák, az építkezésre hivatkozva.

Mint az ismert, hétfőn elindultak az új Jovány buszjáratok a városban. A tesztüzemben, azaz az első két hétben most Városkártya nélkül is ingyenes mindenkinek az utazás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!