Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Mucsi Tamás szerint problémás Márki-Zay Péter pártonkívülisége

Erről ír a makói DK képviselő a párt Csongrád-Csanád megye 4. számú választókerületének vezetője közösségi oldalán.

Véleménye szerint Márki-Zay Péternek, mint miniszterelnök-jelöltnek nincsen pártja, hiszen ahogy írja, nem alakult párttá a Mindenki Magyarországa Mozgalom, továbbá:

  • a Jobbik és a Momentum már bejelentette miniszterelnök-jelöltjét,
  • a DK szinte bizonyosan elindítja Dobrev Klárát az előválasztáson
  • az Együtt inkább Karácsony Gergelyt preferálja
  • az MSZP egyrészt összenőtt az Párbeszéddel, másrészt Márki-Zay Péter őket, az MSZP-t tette felelőssé sok mindenben a rendszerváltás utáni összes hibáért.

Mucsi véleménye szerint Márki-Zay Péter mögött jelenleg, pártok nélkül nem áll komoly erő és támogatás.

Ahogy Mucsi írja, Hódmezővásárhely polgármestere kiszorította magát az ellenzék soraiból. Többek között azért, mert, megfogalmazása szerint megbízhatóságán esett csorba. Ő külön játékszabályokat szeretett volna magának. De egy kormányzásra készülő többpárti ellenzék nem engedheti meg soraiban a gyenge láncszemeket. Ráadásul, tette hozzá, hiteltelenné teszi a polgármestert, hogy most olyanokat nem támogat, akik legutóbb a támogatásával nyertek. Oláh Lajos fölényesen nyerte a körzetét (Budapest 05. OEVK. Budapest VII. kerülete), az MMM mégis mást javasol indulónak.

A Hódpress kérdésére Mucsi Tamás elmondta, azért tartják az ellenzéki összefogásban problémásnak, ha valaki pártok támogatása nélkül indul, mert az nem teszi le a voksát az ellenzéki pártok irányvonalai, programjai mellett, legyen az bármelyik, az összefogásban induló ellenzéki párt is. A parlamentbe majd a 2022-es független képviselők ugyanis, mondta, kiszolgáltatottak, akárcsak az ellenzék, mert ismeretes a Fidesz széles „készlettára”. Befolyásolhatónak tartaná a függetleneket a jelenlegi kormánypárt részéről, és ez veszélyes. Ezért van az, mondta, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos is letették egy párt támogatása mellett a voksukat, ezzel kifejezvén azt, hogy az ő irányvonaluk áll hozzájuk a legközelebb, minden kompromisszumkészség mellett.

Mucsi Tamás szerint Márki-Zay Péter tett egy ígéretet a vásárhelyieknek, hogy helyrehozza, amit az elmúlt 30 évben a Fidesz-KDNP vezetés elrontott a városban, ezt kellene végigvinnie, a választók felé ezzel tartozik. Nem gondolja, hangsúlyozza, hogy most minden pozíciót akarni kell.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!